starok és más egyéb

Star meg más 4ever


„Nem sikerült belőlem George Michaelt csinálni”

Hosszas egyeztetés után találkozunk, és nagyot nézek, amikor meglátom, hiszen Kökény Attila sokkal vékonyabb és divatosabb, mint amire számítottam. Nem is állom meg megjegyzés nélkül...

 

Nagyon sokat fogyott! Az Eszenyi Enikőtől kapott életmódtanácsokat követi továbbra is?

Igen is, meg nem is. A Mega-házban az étkezési szokásaim megváltozása, a sport és persze a stressz miatt 10 kilót adtam le. De való igaz, hogy amióta vége a versenynek, még tovább fogytam. Hihetetlenül felpörgött az életem, előfordul, hogy délben beülök a buszba, és csak valamikor éjszaka jut eszembe, hogy enni kellene valamit. Bár sportolni nem szoktam, jobban odafigyelek a táplálkozásomra. Olyan sokan mondták, mennyivel jobban nézek ki vékonyan, hogy elkezdett fontossá válni számomra. És ha már úgy alakult, hogy bekerültem ebbe a világba, amely ráadásul meg is követeli a jó megjelenést, akkor mindent megteszek azért, hogy ne hízzak vissza. Ügyelek a megjelenésemre is, bár az öltözködési stílusomon a műsor alatt sem tudtak változtatni. Hiába próbáltak George Michaelt csinálni belőlem, nem sikerült, hiszen én én vagyok!

A versennyel kapcsolatban is ilyen tudatos volt?

Egyáltalán nem vagyok és voltam tudatos. Például nem én, hanem a gyermekeim neveztek be a műsorba. „Apa, próbáld meg, nincs veszítenivalód!" – mondta a legnagyobb fiam, és igaza volt... Én sokkal kishitűbb voltam, úgy vágtam bele, hogy örülök, ha benne leszek az első tizenháromban. Ráadásul az elején nem is találtam a helyem a fiatalok között. A Miklósa Erikával közös produkciónk viszont annyi pozitív energiát adott, hogy előtört belőlem a versenyszellem.


A 8 legidegesítőbb szokás a munkahelyen

Szinte lehetetlen olyan munkahelyi kollektívát összehozni, melyben egy gyenge láncszem sincs. Ha hajlamos vagy a késére, a lógásra vagy a munkahelyi holmik elsüllyesztésére, vigyázz, lehet, hogy pont te vagy a szálka a többiek szemében.

Állandó locsogás

Talán a baráti társaságodban is van olyan ember, akinek be nem áll a szája, egy munkahelyi közösségben azonban rendkívül idegesítő a lepcses száj. Az illető elkap a folyosón, mikor a mosdóba tartasz, kávézásnál és ebéd közben. A legrosszabb, mikor munka közben is nyomja a kedves kolléga vagy kollegina, és képtelen vagy tőle a munkádra koncentrálni.

Késés

Minden cégnél akad olyan kolléga, aki hadilábon áll az idővel, és soha nem ér be pontosan, kifogásainak tárháza pedig kimeríthetetlen. Hol a kutyája kóborol el, hol nagymamáját kell orvoshoz vinnie, de tőle már azon se lepődik meg senki, ha olyan kifogással áll elő: a túl erős szembeszél miatt érkezett késve.

Lébecolás

A lébecoló típus messziről felismerhető. Ő az, aki hosszú kávészüneteket tart, mindenkit kikísér a teraszra dohányozni, és rendre a cégen kívül ebédel, és minimum másfél órát távol van. Ez az illető rendkívül kedves, és mindenkivel jóban akar lenni, nem árt ő senkinek, kivéve a közvetlen kollégáinak, aki helyette dolgoznak.

Felsőbbrendűség

Az illető kinevezte saját magát a leghozzáértőbbnek a csapatban, és rendre hangoztatja felsőbbrendűségét. Ráadásul belenéz és bele is szól más munkájába, kioktat mindenkit azzal a jelmondattal, ő csak segíteni akar.

Idegesítő szokások a munkahelyen
Forrás: Fotolia

Lógás

Ez a típus feltűnően sokat beteg és állandóan halaszthatatlan otthoni problémákkal küzd. Néha leleményesebb kifogást is talál: ügyfelekkel ebédel, céges ügyekben mászkál, bírósági tárgyalásokra megy és kivizsgálásokra kap időpontot. Nála egy a lényeg: minél kevesebb időt a munkahelyen tölteni.

Hangos telefonálás

A kedves delikvens hangosan tárgyalja ki telefonon a párkapcsolati problémáját a barátnőjével, intézi a gyerek táborozását és ordít az ügyfélszolgálatossal egy számla miatt. Nem érdekli, hogy élete minden mozzanatáról - akarva-akaratlanul - tud az egész közösség. Az illető senkire sincs tekintettel sőt, a legtöbbször észre sem veszi, hogy ezzel a szokásával zavarja munkatársait.

„Pakolás"

Ki ne ismerné azt a kolléga-típust, aki a céges holmikat "menti el" saját magának? Először csak néhány A4-es papírt visz haza a gyereknek, mert pont elfogyott, majd jön az ásványvíz, a tollak, post-itek és a tűzőgép. Ha valaki rendszeresen visz haza munkahelyi kellékeket, hamar kivívja a társai haragját.

Teszetoszaság

Ez a kolléga egyáltalán nem rosszindulatú, szándékosan nem akar rosszat senkinek, mégis apró-cseprő ügyeivel minden nap félbeszakít a munkádban. Egyik nap a munkaeszközével akad gondja, másnap apró baleset éri, utána pedig tönkretesz valamit. Tipikus energiavámpír, aki megnehezíti az életed a cégnél, és csak elrontja a napodat.

A legjobb és legcikibb kifogások, ha lógsz a munkából





Bot

rányosan viselkedett VV Szandika a plasztikai műtétjénél

Szandika alig szabadult ki a Villából, máris plasztikai sebészek vették körbe és újabb műtétek sorozatára készül. Hűséges párja Gotti (akivel már szakított egyszer, majd újra összejött) fegyverhordozóként kísérgeti a lányt a vizsgálatokra. A plasztikcica egy fogfehérítő beavatkozás után most az orrát műtette meg.


foto: RTL Klub / Bársony Bence


Turcsi orr helyett fitosra vágyott Szandika, de előtte még gyorsan kifehérítette a fogsorát is, mert fontos ám a szép mosoly, bár a fogait nem látni soha, az óriási szájától! A fogászatra Szandika 6 órás késéssel érkezett (előtte vásárolgatni kellett okvetlenül), és még neki állt feljebb, hogy az orvos leteremtette.

Fogfehérítés után irány az orrplasztika, ahol a lány a szokásához híven hatalmas hisztirohamot kapott. Sírt, toporzékolt és úgy be volt rezelve, hogy majdnem nem vállalta a műtétet. Persze aztán mégis, úgyhogy mostantól majd fitos orrán keresztül fogja beszívni a villán kívüli szabad levegőt.













Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 18
Havi: 54
Össz.: 14 742

Látogatottság növelés
Oldal: Starok1
starok és más egyéb - © 2008 - 2024 - starokesmasegyeb.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »